NEM AZ ELMÉD VAGY , FEDEZD FEL A BENNED ÉLŐ JELENLÉT EREJÉT!

Mennyi minden van, amit az emberi elme a világi élet során félreért és tévesen értelmez. Ezáltal téves reakciókat hoz létre, majd évek alatt ebből egy olyan, egyéni, elképzelt valóság születik, amely szenvedést okoz. 

És eljön egy nap, amikor az ember felismeri, hogy ő valójában nem az elméje. Rádöbben, hogy ez az egész "játék", amit az elméje létrehozott, csupán egy tévedés, egy félreértés volt — és már nem szükséges komolyan vennie. Ebben az együttérző megbocsátásban úgy tűnik, valami új születik meg. 

Közben a Valóság jelenléte — amely mindig is jelen volt — előtérbe kerül, és természetessége olyan átható erővel ragyog fel, amely eloszlatja a tévedés fátylát, amit az elme addig önkéntelenül létrehozott. 

Nincs baj magával a tévedéssel sem, sem azzal a megtévesztéssel, amelyet az emberi elme létrehoz:amikor önmagát bántja, kínozza, vagy épp hamis ábrándokba és vágyakba ringatja. A Valóság mindennek teret ad. Mindennek helyet ad — értelmezés, reagálás és ítélkezés nélkül. 

Őszintén kimondhatom: a Valóság az egyetlen "gyógyír" az elme számára. Olyan teret nyit, amelyben végre nem érzi magát elkülönülve. A Valóság önmagában az a SZERETET,amelyben az elme — minden tévedésével, félreértésével, gyengeségével, önmagától való félelmével, önbüntetésével és önmaga ellen fordulásával együtt — elfogadást talál. Ezért tud az elme a Valóságban megpihenni és  megbékélni. 

A valódi érték nem a külsőségekből fakad. Nem attól függ, hogy ki hogyan néz ki, milyen a jelleme, mennyi anyagi javakkal rendelkezik, milyen kapcsolatban él, hogyan teljesít a munkahelyén, vagy mennyire sikeres a társadalom szemében. Ezek mind olyan dolgok, amelyekhez a világ gyakran értéket társít, mégis csak felszíni jelenségek.

Az igazi érték nem kézzel fogható, és nehezen is nevezhető meg. Olyan egyszerű és természetes, hogy az ember gyakran csak akkor veszi észre, amikor valóban jelen van a pillanatban, bárhol is legyen. Ilyenkor mintha egy pillanatra megcsillanna valami: hirtelen magával ragad, elgyönyörködtet, és megérint a közelségével, az egyszerűségével, a puszta jelenlétével.

Ez az a pillanat, amikor a valóság érint meg bennünket. Egy olyan valóság, amelyből tisztán látszik, hogy minden világi, társadalmi nézőpont – amelyet az elme az érték forrásaként hozott létre – valójában csak képzelgés ehhez a tiszta tapasztalathoz képest.

És ebben van valami mélyen megnyugtató: felismerni, hogy az a valóság, amelyet eddig elképzeltünk, csupán a képzelet játéka volt. Egy apró tévedés, amellyel megtévesztettük magunkat – és amely végül feloldódik abban a természetes, bennünk megjelenő önszeretetben.

.