Az ego poklának mélysége a Felébredés után.

Az elme birodalmát meghaladva, az Igazság megtapasztalása után, amikor a figyelem feloldódik a Forrásában, majd az Önvalóban, akkor az intenzív teljesség, Isteni szeretet állapota van jelen. A Felébredés után az Isteni tapasztalásokat követően is az ego látszatra még megjelenik. A mindennapi életben megjelenő különféle élethelyzetek, újra és újra felhozhatják a hamis régi programokat az elméből. Mindennap valójában vezet és tanít, és megmutatja azt, hogy hol van még jelen az Igazság hiánya. A felébredett figyelem által az elme hamissága gyorsan lelepleződik, és a hamisság pillanatok alatt feloldódik és a teljesség pedig újra feltárulkozik. Ez egy hinta állapot, egyszer a teljességbe, egyszer az illúzióba betekintve. Vannak olyan elme programok, amik azonnal eltűnnek az Igazság Fényében. De vannak olyan mélyről jövő elme programok, amik ha feljönnek még egy Felébredést megtapasztalt számára is nagy fájdalmat tudnak okozni. Ezek a programok a kollektív elme legsötétebb programjai, amelyek évezredek hiedelmei által jöttek létre. Ezek az ego legmélyebb bugyraiból feljövő, inkarnációk sorozatát átölelő tartalékok az elkülönültség utolsó kísérleteinek fenntartására. Ezek a megtapasztalások is csak maguktól vannak, mint a legcsodálatosabb gyönyörteli Istenben feloldódás állapotai. Felébredettként megtapasztalni az ego önmaga büntetését, ami magától megjelenik a tisztulási folyamat részeként, sokkal pokolibb állapot, mint nem Felébredettként ezt megtapasztalni. Elviselhetetlen, az ember könyörög Önmaga Isten Fényéhez, hogy húzza be a figyelmét vissza az Isteni tudatosság állapotába, mert nem bír így tovább élni egóként, amikor már megtapasztalta az Igazságot. Ekkor lehet tisztán látni, hogy egóban élni micsoda gyötrelem és pokol. Ezekben a megtapasztalásokban is a Kegyelem van. Mert, aki Istenben feloldódott az a legmélyebb pokoli állapotban is tudja, azt, hogy Isten szereti, hogy Isten mindent megbocsájt, és nem Isten az, aki a poklot létrehozza, hanem az ego, azzal, hogy önmagát bünteti. Az ilyen megtapasztalásokon a teljes megsemmisülésnek való önátadáson keresztül lehet túl jutni. Egyszerűen meg kell engedni a megsemmisülést Isten Szeretetében, tudva azt, hogy Isten maga a megbocsájtás, vagyis a megsemmisüléstől nem kell félni, mert nem Létezik egy büntető Isten, aki bármiért is megbüntet. Újra és újra Isten mellett kell dönteni, minden pillanatban. Minden pillanatban a szeretetet és a békét kell választani, és meg kell engedni Isten Végtelen Szeretetének, Jóságának jelenlétének Önmagunkon belüli megtapasztalását. És ekkor a Végtelen Teljesség egy még mélyebb állapota jelenik meg , még intenzívebb feloldódással az Önvaló végtelenjében. 

Forrás: Adyashanti: Világod Vége műben lévő gondolatok által megjelenő felismerések, kiegészítve élethelyzetek során tapasztaltakkal.