Szabad akarat illúzió.

2019.04.01

Az elme-ego álom állapotban úgy tűnik, mintha lenne egy cselekvő én, aki által a Létezés és Élet van, ami által a gondolkodás, és cselekvés van. Ez az egyéni én abban a hiedelemben van, hogy képes a teremtésre és az irányításra, képes arra, hogy a jelenségeket megváltoztassa. Az ego torzítottan Istent játszik, és irányítani és uralni akarja a Létezést. Valójában minden magától az Isteni akarat által nyilvánul meg. Az elme-ego ezt lemásolja, és torzítottan azt hiteti el, hogy Ő általa, az Ő érdeme által jelent meg az adott jelenség. Úgy értelmezi, hogy Ő tett ezért, és ennek eredménye, hogy elérte azt, amit elért. Ez az illúzió. Hiszen magától jelent meg minden és nem volt benne egy cselevő én aki, ezt létrehozta, csinálta, és akinek ez az érdeme. Az elme-ego az által, hogy lemásolja, és eltorzítja a valóságot, ez által tartja fent a valakiség, elkülönülés látszatát. Az Isteni akaratot nem lehet még akartnak sem nevezni, ez egy tiszta megnyilvánulása az Isteni minőségnek, ami életeken keresztül energiák összekapcsolódása által vezeti magát vissza az Isteni minőségbe. A béke és szeretet, az Isteni Jóság és Igazság melletti döntés, ami felgyorsítja a fejlődést. De még a döntés is magától jelenik meg az Isteni megnyilvánulás által. Minél magasabb a tudatállapot  annál többször jelenik meg a negativitásról, ez elme-ego állapotokról (hibáztatás, büszkeség, düh, harag, félelem, vágyakozás, fájdalom, szenvedés, szégyen) való lemondás és a béke, szeretet mellett döntés. Alacsonyabb tudatállapotokban önműködő mechanizmusként az elme-ego állapotokhoz való ragaszkodás magától van jelen. Amikor a tudat készen el a magasabb tudatállapot megtapasztalására, akkor magától feltárulkozik egy az igazsághoz egyre közelebbi tudatállapot. A korábbi tudatállapotról való lemondás is magától jelenik meg. Az egyik tudatállapotból a másikba való átmenet egyfajta halál, ami szintén magától van. Mondhatnám azt is, hogy az emberi életek kis halálok sorozata, mert az, ami ellenáll az igazságnak az előbb utóbb felszámolódik magától, és ami hamis az meghal magától és végül csak az marad, ami Igaz. Ami mindig is jelen volt, ami soha sehová sem mozdult az Örökkévaló Jelenben, az Örökkévaló Mostban.


Forrás: Dr. Dawid. R Hawkins: Az ego Feloldása, Ráébredés az Énre műben szereplő egy-egy gondolat által bennem megjelenő felismerések, kiegészítve élethelyzetek során tapasztaltakkal.

© 2018 Örökkévaló Teljesség, 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!